Képzési forma, tagozat: alapképzés, az 5 féléves nappali tagozat, a 2 féléves levelező
Képzési idő:
az alapképzés szerint: 4 félév; egyéb szakképzettségek esetén 5, illetve 2 félév
Képzés célja: A képzés célja az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben az oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési es fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés.
A szakképzettség megnevezése: okleveles angoltanár
A képzés szerkezete (alapképzés):
1. Alapozó törzstárgyak: (20 kredit) Csak azoknak a hallgatóknak, akik nem az anglisztikai alapképzési szak elvégzése után, hanem az 50 kredites szakdiszciplináris modul (minor) birtokában lepnek be.
2. Szakmai törzstárgyak: (10 kredit) Kötelező tantárgyak a szakmódszertan területéről (7 kredit), továbbá kötelező iskolai gyakorlat (3 kredit), melynek során a hallgatók vezetőtanár irányításával csoportos gyakorlaton vesznek reszt (60 óra), ami magában foglal legálabb 15 önállóan megtartott órát is.
3. Differenciált szakmai ismeretek: (18 kredit) A modul célja a szaktudományos ismeretek (s részben a nyelvi ismeretek, készségek) bővítése.
4. Szabadon választható tantárgy: (2 kredit)
A 4. félév végén zárószigorlatot tesznek a hallgatók tantárgy-pedagógiából és angol nyelv és kultúrából. A szigorlatnak van írásbeli (esszé és feleletválasztós kérdések) és szóbeli része.
A tanári záróvizsga (TZV) két részből áll: (1) a tanári szakdolgozat bemutatása és védése, (2) szóbeli vizsga.
Főbb tárgyak:
Alapozó tárgyak:
Nyelvgyakorlat
Irodalmi áttekintés
Kulturális áttekintés
Nyelvészeti áttekintés
Szakmai törzstárgyak:
Az angol nyelv tanításának módszertana: elméleti alapelvek, nyelvtanítási készségek
Osztálytermi gyakorlat
Iskolai gyakorlat
Differenciált szakmai ismeretek:
Angol fonetika és fonológia nyelvtanároknak
Angol nyelvtan nyelvtanároknak
A kultúra és a multimédia
Második nyelv elsajátítása
Diskurzusanalízis
Nyelvpolitika az EU-ban és Magyarországon
Mai brit irodalom és kultúra
Az észak-amerikai kultúra mai megközelítései
Nyelvgyakorlat nyelvtanároknak
Továbbtanulási lehetőségek:
Az angoltanári mesterképzés fő célja elméletileg jól képzett es kellő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező tanárok kiképzése. A programban résztvevő hallgatóknak lehetőséget nyújtunk arra, hogy bekapcsolódjanak különféle nyelvpedagógiai es alkalmazott nyelvészeti kutatásokba, ugyanakkor a képzés folyamán a hallgatóknak számos önálló kutatást is kell majd végezniük a tantárgyi követelményeknek megfelelően. A tanári mesterszakot elvégző legjobb hallgatók remélhetőleg sikeresen felvételizhetnek majd nyelvpedagógiai, alkalmazott nyelvészeti vagy pedagógiai doktori programokba, így akár az SZTE Angol alkalmazott nyelvészeti doktori programjába vagy az egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájába is.
Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek: Közismert, hogy a magyarországi lakosság idegennyelv-tudásának volumene az Európai Unió tagországai között a legkisebb. Ebben a helyzetben még hosszú ideig nagy szükség lesz jól képzett angoltanárokra a közoktatásban és a különböző nem állami oktatási intézményekben.
Elérhetőségek (tanszéki honlap, e-mail):
Tanszéki honlap
Tanszéki e-mail cím: elteal@lit.u-szeged.hu
Tanszék címe: Szegedi Tudományegyetem, BTK, Angol-Amerikai Intézet, Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék, 6722 Szeged, Egyetem u. 2.
doktori iskola ,dékáni köszöntő ,fotópályázat ,kapcsolat ,könyvbemutató ,közéleti akadémia ,tánc ,