jakucs_laszlo_szte

A Szegedi Tudományegyetem rendezi a Kárpát-medence legnagyobb nemzetközi középiskolai földrajzversenyét

Rekordszámú jelentkezés érkezett a XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. Idén 88 iskolából 580 tanuló (290 csapat) vág neki a megmérettetés első fordulójának, amelynek középdöntőjét március 31-én, fináléját április elsején rendezik Szegeden. A legjobb 24 csapat tanulói az értékes nyeremények mellett, pluszpontokkal gazdagodnak, ami hozzájárulhat a sikeres egyetemi felvételihez.

Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék 2023-ban már tizenkettedik alkalommal rendez földrajzversenyt középiskolásoknak. A jelentkezés január 25-én lezárult és minden eddiginél sikeresebb volt, hiszen rekordszámú nevezés érkezett. Magyarország minden vármegyéjéből és a határon túlról, Erdélyből és Délvidékről, összesen 88 iskolából jelezték részvételi szándékukat a két fős középiskolai csapatok, akiket tanáruk segít a versenyre való felkészülés során. A szervezők térképen is megjelenítették a magyarországi jelentkezők vármegye szintű eloszlását.

jakucsterkep

A szervezők elmondták, hogy a járvány alatt online formában is megtartották a versenyt, tavaly újra jelenléti versenyt hirdethettek, ekkor már nagyobb volt az érdeklődés. A rendezvényektől függetlenül is sok osztály, fakultációs csoport felkeresi az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének tanszékeit, akiknek színes programokat kínálnak földrajzi és földtudományi témákban. A szervezőknek nagy segítséget jelentett az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar szervezésében működő nagyköveti rendszer is.

A Jakucs verseny első fordulóját online rendezik 2023. február 16-án, 14:00-16:30 óra között. Az első megmérettetés feladatait minden csapat saját iskolájában, tanári felügyelettel, az SZTE közoktatási CooSpace rendszerében oldja meg. A szervezők a korábbi 30, majd 40 csapat helyett, idén már 48 csapat számára biztosítják a személyes a részvétel lehetőségét Szegeden 2023. március 31-április 1-én a középdöntőben, a Földrajzi és Földtudományi Intézet Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékén. A bejutott csapatokat és kísérőtanáraikat vendégül látják, szállást és étkezést biztosítanak számukra.

tansz

A versengés mellett nagy hangsúlyt kap az egyetem és a Földrajzi és Földtudományi Intézetben folyó kutatások és oktatás megismertetése. A szakmai kísérőprogram keretében gyűjteményeket, izgalmas előadásokat, kutatási programokat mutatnak be az SZTE oktatói és a szervezésben közreműködő egyetemisták. A felkészüléshez a résztvevők használhatják a verseny honlapjáról letölthető korábbi versenyek feladatokat és azok megoldókulcsait.

A péntek délutáni írásos középdöntőből a szombaton zajló országos döntőbe idén újításként már nem 8, hanem 24 csapat jut tovább. A döntőben versenyző csapatok három fordulóban mérik össze tudásukat: laborfeladatokat oldanak meg, egy szóbeli vitafeladatot adnak elő és kvíz is várja a versenyzőket.

A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik értékes nyereményeket kapnak díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül. Az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakettet kap.

jakucs_plakett

A 2024-től érvénybe lépő felvételi szabályok szerint 100 intézményi felvételi pont jár az első 20 helyezett csapat tagjainak, 75 pont a döntő további résztvevőinek az SZTE TTIK alapszakjain. Az ebben a versenyben nyerhető többletpontok 2024-ben érvényesíthetők.

A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyhez kapcsolódóan első ízben kerül megrendezésre 2023. július elején a GEOCAMP Szeged. A résztvevők izgalmas kirándulásokon vehetnek részt, földrajzi és földtudományi kutatásokkal ismerkedhetnek meg, interaktív bemutatókat nézhetnek meg és kalandos élményekkel lesznek gazdagabbak. A verseny résztvevői helyezésüktől függően ingyenesen vagy nagy kedvezménnyel vehetnek részt a GEOCAMP programjain.

jakucsdij

A verseny támogatói: Szegedi Tudományegyetem, Nemzeti Tehetségprogram, Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az eseményt szponzorálja a GLI Solution Kft.

Lévai Ferenc

Fotó: SZTE FFI Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék

ntp

min

gli


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Balog_AnnaBalog Anna – BTK, magyar

Abban biztos voltam, hogy magyar szakra szeretnék jelentkezni, de sokáig nem tudtam, melyik egyetemre. Eredetileg úgy terveztem, hogy elmegyek az SZTE és az ELTE nyílt napjára. Végül az ELTE-jére el sem mentem, mert mire hazaértem Szegedről, már döntöttem. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, az emberek, hogy rögtön tudtam: nekem ott a helyem. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.


bulik-patrikBulik Patrik – MK: műszaki menedzser

A szakmai gyakorlattal és a duális képzés bevezetésével már egyetemistaként lehetőségünk nyílik valódi munkatapasztalat szerzésére. Nyelvtanulásra is kiválóan alkalmas az SZTE, hallgatóként megannyi ösztöndíjra pályázhatunk a világ számos országába. Az egyetemi élet szerves része persze a kikapcsolódás is, melyhez sportolási, kulturális lehetőségeket és kedvezményes belépőket biztosítanak.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.